Tizennyolcadik fejezet

Skywalker mester azt tervezte - vagy remélte -, hogy a megszokottnál valamivel jobb vacsorával ünnepeljük meg az új vendég érkezését, és énrám bízta a konyhaszolgálatot. Jóllehet sosem tanultam a szakácsmesterséget, és a holokronból sem tudtam kicsikarni olyan Jedi-képességet, amellyel fel lehetett javítani az ételek ízét, tény, hogy a Korélián nőttem fel, és az is, hogy sokfelé jártam a Galaxisban. Luke azzal érvelt, hogy én sokkal többet tudok az érdekes ennivalókról, mint egy bespini remete vagy Dorsk 81 – különösen, mert a klón specializált emésztőrendszere csakis az előre feldolgozott ételekkel tudott megbirkózni.

Huhhh...

Végtelen szerencsémre Siolle Tinta magánjachtjának szakácsa mindenre megtanított, amit tudnom kellett. Egy estély folyamán, amikor is majd belepusztultam az unalomba, összeakadtam Chiddel - mint minden igazi művész, ő is csupán egyetlen néven mutatkozott be. Alaposan kipletykáltuk a hajó előkelő, gazdag és fennhéjázó utasait. Eközben persze ittunk is, és még több csevegés és még több ital után Chid megtisztelt azzal, hogy elárulta kulináris sikereinek titkait:

- Először is, kis adagokat adj! Ha kérnek még, azt hiszik, ízlett nekik. Kettő, adj az ételnek egzotikus nevet, méghozzá olyant, amitől úgy tűnik, titkos fűszereket tartalmaz! A sznobok folyton kutatják, hogy a nyelvük elég érzékeny-e ahhoz, hogy felfedezzenek egy- milliomod rész ithori sáfrányt, ugyanakkor sosem mernek ítéletet mondani, mert attól félnek, hogy valaki faragatlan tuskónak tartja majd őket. Három, tálald hidegen azokat az ételeket, amelyeket melegen kéne, és hagyd nyersen azt, amit meg kéne főzni vagy sütni! Ettől azt hiszik, hogy különleges csemegét kaptak. Négy, és ez a legfontosabb, mondd nekik azt, hogy külön nekik alkottad! Ezen megtiszteltetés ellen talán még egy gamorreai sem tiltakozna.

Az Akadémia készleteiben nem sok fűszer akadt - nem lett volna túlzás túlélőkészleteknek nevezni azt, ami a raktárakban lapult. Én azonban összezúztam egy halom táprudat, a masszát összekevertem gyümölcsbefőttekkel, aztán ezt a katyvaszt beletöltöttem és belesütöttem jókora levelekbe, majd az egészet megsütöttem, és egészen érdekes kenyérféleséget kaptam. A szárított húst addig főztem, amíg raguszerű valami lett belőle, és szárított zöldségeket is tettem a vízbe, hogy a hús némi ízt szívjon magába. És miután mindannyian eljutottunk már ahhoz a felismeréshez, hogy az a gabonakása, amit a Köztársaság küldözget nekünk, valószínűleg nem gyilkol meg minket, alaposan megfűszereztem, és egy jókora tálcára púpoztam vagy harminc adagot. Az így keletkezett, sárga dombot kéklevél-ágakkal díszítettem, amitől a kása egészen különlegesnek hatott. A helyi zöldségfélékből készítettem egy tekintélyes adag vegyes salátát is, mert úgy vettem észre, hogy sok társamnak ízlik az efféle köret.

Éppen befejeztem a tálalást, és a tűzhelyet lezárva elindultam vissza, a társaim közé, amikor Kyp kiviharzott az étkezőből, és mialatt elhaladt mellettem, a vállával nekem ütközött.

- Hé, Kyp, mi a gond? - kurjantottam utána.

Nem szólt semmit, hosszú léptekkel sietett tovább a folyosón. Utánaszaladtam, és miután utolértem, ráejtettem kezemet a vállára, és rászóltam:

- Kyp, válaszolj!

Kyp megpördült, sötét szeme valósággal lángolt a haragtól. Megéreztem, hogy valami kemény ütközik a mellkasomnak, de addigra már jobbra mozdultam. Az Erő-ütés lesiklott a bordáimról, ám így is elég erős volt ahhoz, hogy nekivágjon a folyosó falának. A térdem megrogyott, de sietve nekitámaszkodtam a hideg köveknek, így nem roskadtam a padlóra.

- Te nem vagy a mesterem! - förmedt rám Kyp, az arcomnak szegezve a mutatóujját, majd az étkező felé bökött. - És ő sem a mesterem! Miért jó Jedinek lenni, ha nem cselekszünk?

- Miért jó Jedinek lenni, ha kapkodva és felelőtlenül cselekszünk? - kérdeztem vissza, és függőleges helyzetbe nyomtam magam.

- Csak jusson eszedbe, Kyp, hogy azok a semmire sem jó Jedik rúgták szét Exar Kun hátsóját.

Kyp ismét lesújtott rám, de ezúttal számítottam a csapásra. Szempillantás alatt ellazultam, és hagytam, hogy Erő energiái átáramoljanak rajtam. Rövid idő alatt eleget szívtam magamba ahhoz, hogy Erő-pajzsot létesítsek magam előtt, ami kettéválasztotta a hullám java részét. A tény, hogy másodjára nem zuhantam a falnak, meglepte Kypet.

- Jól csinálod, Kyp, de nem vagy hatalmas - közöltem, és békés szándékom jeléül feltartottam mindkét kezemet. - Te összeálltál valakivel, aki réges-régen meghalt. Ne kövesd el az ő hibáit!

- És ki állítana meg? - kérdezte kihívó hangon Kyp.

Haboztam, mert a szavait furcsa visszhang kísérte, mintha kánonban beszélt volna. Eltartott néhány pillanatig, mire rájöttem, hogy nem csupán közönséges hangjelenséget észlelek. A fülemmel hallottam Kyp hangját, ám a visszhangok az Erőn keresztül érkeztek hozzám. Másvalaki is részt vett a vitában, ami azt jelentette, hogy Kyp mentora a tanítványa védelmére sietett.

- Ha úgy hozza a szükség, én foglak megállítani - válaszoltam halkan, de határozottan.

Kyp megvetően vicsorgott rám, és mialatt beszélt, az arca rettenetesen eltorzult.

- Szánalmas kis Jedi, miattad a legkevésbé sem nyugtalankodom!

Noha igyekeztem felkészülni az újabb támadásra, nem sokat értem el vele. Az előző csapások gyenge szellők voltak ehhez a bömbölj orkánhoz képest - akkora erővel ütköztem a falnak, hogy a fogaim összecsattantak. Mialatt a testem feldolgozta és visszatáplálta az energiákat, a pajzsom mérete jelentősen megnőtt. Ami ennél is fontosabb, a megdöbbenésem, illetve az életösztönöm megnyitottak az Erőnek, ami aztán szabadon áramlott a védőfalamba. Kyp ütése a falhoz vágta a pajzsom szélét, és a széle mentén a kövek berepedeznek.

A biztonságos területem zsugorodni kezdett, és mellkasom annyira összeszorult, hogy alig kaptam levegőt. Kyp szemébe fúrtam a tekintetemet, és megpróbáltam átsugározni az elméjébe a saját, gyűlölettel teli ábrázatának képét, de mielőtt meg tudtam volna állapítani, hogy milyen sikerrel jártam, minden elsötétült körülöttem.

Körülbelül egy percig lehettem eszméletlen, abból ítélve, hogy az étkezőben mennyi gabonakása fogyott el a távollétem alatt. Elvonszoltam magam az ajtóig, és belekapaszkodtam a keretébe, közben sziszegtem és fújtattam, mert a bordáim kegyetlenül sajogtak. Streen talpra ugrott, és odatámogatott egy székhez, Tionne pedig öntött nekem egy pohár vizet.

Egy hajtásra lehúztam, közben azon sajnálkoztam, hogy nem egy palack koréliai whisky akadt Tionne kezébe.

- Mi történt? - kérdezte Luke, a szemét résnyire vonva.

- Kypnek nem ízlett a vacsora - feleltem, és összerándultam, mert éles fájdalom hasított a mellkasomba. - Kicsit összekaptunk odakint, a folyosón. Nem érzékeltetek semmit?

Valamennyi társam felkapta a fejét, én pedig megéreztem, hogy a rettegés hideg csomója megtelepszik a gyomromban. Ha Exar Kun képes volt úgy álcázni a támadást, hogy Luke ne érzékelje alig tizenöt méterről, akkor könnyűszerrel végezhetett Gantorisszal, ráadásul bármelyik pillanatban másokat is meggyilkolhat észrevétlenül és büntetlenül. Szörnyű ellenféllel kerültünk szembe, aki akkora hatalommal rendelkezett, amekkorát elképzelni sem tudtam.

Felálltam, és odaszóltam Luke-nak:

- Skywalker mester, válthatnánk néhány szót?

A társaim kérés nélkül felálltak, de Luke intett nekik, hogy üljenek vissza.

- Nem tart sokáig - mondta nekik, miután helyet foglaltak, majd felém pillantva megkérdezte: - A konyha jó lesz?

Bólintottam, és követtem őt. Miután beléptünk a konyhába, és becsuktam magam mögött az ajtót, Luke szembefordult velem, és kissé szigorúan kijelentette:

- Nem kellett volna vitába szállnod Kyppel!

- Eszemben sem volt - válaszoltam meglepetten pislogva. - Bosszús volt, én pedig megkérdeztem tőle, hogy mi történt.

- De csináltál valamit, amivel kiprovokáltad a támadást, nem igaz? - kérdezte Luke.

Megdörzsöltem az államat a kézfejemmel, majd nekidőltem a hűtőszekrénynek, és belekezdtem a magyarázatba:

- Ez egy régi vallató módszer. Mindabból, amit valamivel korábban, az este folyamán láttam-hallottam, levontam egy következtetést, amit aztán próbára tettem. Azt mondtam neki, hogy a Jedik szétrúgták Exar Kun hátsóját, és hogy Kun tévúton járt. Megkaptam a reakciót, méghozzá eléggé heveset.

- Kypet mélyen áthatja az Erő - jegyezte meg Luke, és összefogj ta karját a mellkasa előtt; - És kétségkívül együtt érez Kunnal. Ez a reakciója aligha váratlan.

- Ezt még el is hinném talán, csakhogy érzékeltem egy másik teremtmény jelenlétét - közöltem mélyet sóhajtva. - Nem erősen, de határozottan jelen volt, és segített Kypnek végrehajtani a támadást;

- És úgy gondolod, hogy ez az illető Exar Kun volt? – szegezte nekem a kérdést Luke.

. Néhány pillanatra elgondolkodtam, majd megfontoltan válaszoltam:

- Vagy ő, vagy valaki, aki Exar Kunnak nevezi magát, ugyanis Kyp erre a névre reagált. Lehet, hogy valaki megpróbálja Kun legendáját felhasználni a saját céljaira, mint ahogyan neked az apádnak adta ki magát. Mindettől függetlenül tény, hogy nagyhatalmú az illető. Akkora hatalma van, amekkorát elvárhatunk egy Sötét Nagyúrtól.

Luke lendületesen megrázta a fejét, és rám szólt:

- Hibát követsz el, ha átugrasz ahhoz a végkövetkeztetéshez, hogy Exar Kunnal van dolgunk. Nem tudjuk, hogy annak idején mi történt vele a végén.

- Nézd, mester, én ott ültem Tionne mellett, mialatt előásott minden Kunnal kapcsolatos információt a holokronból, amit csak lehetett. Ez a Sith egy egész társadalom felett uralkodott itt, egy egész kultúrát alapított és tartott fenn, amit a Jedik kemény csapása söpört el. Innen kezdve a biztos következtetés logikusnak tűnik. Megvontam a vállamat, és hozzátettem: - Azt hiszem, abból nem lehet baj, ha felkészülünk a legrosszabbra.

- Lehetséges, hogy a holokron őrzői rendelkeznek olyan, Kunról j szóló adatokkal, amelyekhez te és Tionne nem férhettek hozzá - válaszolta kissé elbizonytalanodva Luke. - Talán nekem is vizsgálódnom kellene ezen a területen.

- De ugye nem hiszel abban - kérdeztem ekkor gyanakodva, - hogy csak azért, mert te vissza tudtad téríteni a világos oldalra az Utolsó Sith Nagyurat, ezt az Exar Kunt is rá lehet venni, hogy meggondolja magát?

- Ezt sem lehet kizárni - felelte Luke, mialatt az arcán szenvtelen kifejezés jelent meg.

- Na várjunk egy kicsit! Nem mondhatod komolyan! - mordultam fel, és figyelmesen tanulmányoztam őt.— Nézd, mester, ha Exar Kunt nem lehet visszatéríteni, ha soha többé nem lehet megértetni más Sithekkel, hogy tévúton járnak, és nem lehet visszahúzni őket a világos oldalra, az még nem jelent semmit az apádra nézve. Elhiteted magaddal, hogy ha elég jó lettél volna, ha mindent jól csináltál volna, akkor az apád talán még ma is élne. Azt gondolod, nem küzdöttél elég keményen annak érdekében, hogy visszatérítsd őt, mert ha így lett volna, még ma is köztünk lenne. És azt hiszed, hogy ha egy másik Sötét Nagyurat sikerül jobb belátásra bírnod, akkor összevethetnéd a múltbeli és a mostani tetteidet, és megtudnád, hogy mindent megtettél-e, amit tehettél.

- Nem, ez képtelenség - tiltakozott Luke, és konokul megrázta a fejét. - Rosszul fogod fel az egészet.

- Meglehet, Skywalker mester, viszont... - kezdtem bele az újabb érvelésbe, de hirtelen elakadt a szavam. Nyeltem egy nagyot, és folytattam: - Én pontosan tudom, hogyan játsszuk ezt a játszmát, mert én is ugyanezt csináltam, amikor az apám meghalt. Egyikünk sem lehet biztos abban, hogy mindent megtett-e annak érdekében, hogy megmentse az apját, de a Galaxis összes találgatásával és töprengésével sem kapunk még egy esélyt arra, hogy megmentsük őket. Csak annyit tehetünk, hogy vállaljuk és elfogadjuk a felelősségünket, és megtanulunk együtt élni a következményekkel.

Luke arckifejezése közömbös maradt, de már ez is egy egész történetet mesélt. Néhány másodpercig annak láttam, aki volt: emberi lénynek. Rokonok nevelték fel a Tatuinon, sokat töprengett és ábrándozott a szüleiről, és sosem tanulta meg, hogyan viszonyuljon az apjához és az anyjához. Folyton azon törte a fejét, hogy miért nem élhet normális, hétköznapi életet, és mit sem tudott arról, hogy ezt a kérdést mindenki rendszeresen felteszi magának. Aztán pedig, amikor tudomására jutott, hogy ki az apja, kiderült, hogy az apja a Galaxis leggyűlöltebb alakjának legmegbízhatóbb ítéletvégrehajtója. Az apja nem csupán százak vagy inkább ezrek gyilkosa volt, de még a Galaxis legnemesebb hagyományának árulója is. Luke végül elhatározta, hogy megmenti az apját, és meg is mentette, de rögtön ezután mindörökre elveszítette őt.

Odaléptem hozzá, a vállára tettem a kezemet, és halkan beszéltem tovább:

- Mindent megtettél, amit lehetett. Ezt te magad is tudod. Itt, ezzel az Akadémiával segítesz eltörölni az apád hagyatékát. Amit itt teszel, az jó és létfontosságú, de ne hagyd, hogy a megnyugvás iránti vágyad elvakítson, és ne vedd észre, hogy valójában mi folyik itt. Kyp kiszabadult az ellenőrzésed alól, és egy olyan valaki befolyása alá került, akit a sötét oldal itat át. Beszélned kell vele, hogy egyenesbe hozd.

Érzékeltem, hogy a békesség hulláma vonul végig a mesteren, aztán Luke a szemembe nézett, és megszólalt:

- Ezzel az érveléseddel eljutottál ahhoz a következtetéshez, amihez magam is eljutottam, még mielőtt ti ketten összecsaptatok. Ha most, beavatkoznék, azt Kyp újabb támadásnak ítélné, nem gondolod?

Bólintottam, és megkérdeztem:

- Hagyjuk, hogy magától rájöjjön a tévedésére? Okos a kölyök, és bizonyosan működne a dolog. Ha segíthetek valamit...

- Csak ne ingereld! - kérte Luke.

- Sajnálom, hogy vitába szálltam vele, Skywalker mester - válaszoltam a fejemet rázva. - Boldogan békén hagyom Kypet. A szövetségesével a háta mögött úgyis nagyobb súlycsoport, mint én. Ravaszul mosolyogtam, és hozzátettem: - Nem szokásom harcba bocsátkozni, ha tudom, hogy nem győzhetek.

Luke viszonozta a mosolyt, és megjegyezte:

- Hacsak nincs rá alapos indokod.

- Igaz, és nem tudok elég jó indokot találni arra - válaszoltam bólogatva -, hogy a közeljövőben Kyppel foglalkozzam.

Utólag visszatekintve úgy látom, kismillió indokom lett volna, hogy összevitatkozzak Kyppel, és ezzel azt kockáztassam, hogy a kezébe adom a fejemet. Azonban Luke, a mester megkért, hogy tűrtőztessem magam, én pedig engedelmeskedtem, főleg azért, mert egyetértettem az elgondolásával. Még manapság is azt kívánom, hogy bárcsak tettem volna valamit. Azóta sem tudtam kitalálni semmit, aminek nem halál lett volna a vége.

- Nem változott volna semmi, hacsak nem ölöm meg Kypet. Viszont a meggyilkolásával magam is gonosszá váltam volna.

Visszatértem az étkezőbe, ahol is viszonylag csendben fejeztük be a vacsorát. Alig néhány megjegyzés hangzott el, és ezek is általában a kellemes gyermekkori emlékekre vonatkoztak. Észrevettem, hogy Skywalker mester és Mara Jade mély hallgatásba burkolózik a beszélgetések alatt, akárcsak Brakiss és jómagam. Az étel egész jónak bizonyult, bár ezt mintha senki sem vette volna észre. És nem számított, mennyire kis adagokat mértem ki, senki sem evett meg mindent, ami a tányérjára került.

A mosogatás és rendrakás után visszavonultam a kamrámba, és rövidesen hallottam, hogy Mara is bevonul a sajátjába. Nem tudtam elaludni, és szívesen bekopogtam volna hozzá, hogy beszélgessünk egyet, de abból, hogy valamivel korábban jó hangosan belökte az ajtaját, úgy sejtettem, hogy határozott visszautasításban lenne részem. Arra a legkevésbé sem lett volna szükségem, így aztán a kamrámban maradtam, és nekiláttam, hogy gondolatban átismételjem mindazokat a fénykardmanővereket, amelyeket az elmúlt napokban sajátítottam el.

Körülbelül fél órával később egy R2-es egység harsány visongása zökkentett ki a meditációs transzból - eltartott néhány pillanatig, mire rájöttem, hogy nem Füttyöst hallom. Felmarkoltam a fénykardomat, és a kirohantam a Szentélyből- A hátam mögött két árnyalak futott, akik nem lehettek mások, csak Skywalker mester és Mara Jade. Amikor kiértem a főbejáraton, és megcsapott az éjszakai, hűvös levegő, még éppen megláttam, hogy a Z-95 Headhunter elhúz odafent, a csillagos égbolton.

- Ellopta a hajómat! - kiáltotta Mara, és a harag forró hullámokban áradt belőle. - Utána kell mennünk!

- Nem lehet - felelte higgadtan Luke.

- Mi az, hogy nem lehet?

Megköszörültem a torkomat, és halkan közöltem:

- Nincsenek hajóink.

Mara a száját tátva meredt ránk, és hüledezve megkérdezte:

- Nincsenek hajók? Nincsenek X-szárnyúak? Ti ketten X-szárnyú nélkül?

- Ez Jedi-képző, nem pilótaiskola - felelte Luke, azzal közönyös kifejezést erőltetett az arcára, ugyanis további tanítványok szaladtak ki az épületből. Feléjük fordult, és nyugalmat színlelve tájékoztatta őket a váratlan fordulatról:

- Kyp elment. Nem tudom, hogy visszatér-e, avagy nem. Remélem, igen.

- Én is - csikorogta vészjósló hangon Mara Jade, és ökölbe szorított jobb kezét, beledörzsölte a bal tenyerébe. - Ellopta a hajómat, mi?

Luke szigorú pillantást vetett rá, és odaszólt neki:

- Mara, higgadj le, kérlek! Ezzel nem segítesz megoldani a helyzetet. A tanítványaimmal kell foglalkoznom, meg kell magyaráznom nekik a történteket. Miután gondoskodtam róluk...

A Marából áradó haraghullámok egyre gyengültek, noha nekem volt egy olyan érzésem, hogy a vörös hajú nő csupán leárnyékolta valahogy a kibocsátást.

- Menj, Luke! - mormolta fojtott hangon. - Megértelek...

Skywalker mester elindult a Szentély felé, anélkül hogy rám pillantott volna. Addig néztem utána, amíg el nem tűnt a szemem elől, és nem éreztem hajlandóságot arra, hogy kövessem. Nem tudtam, hogy mit fog mondani a társaimnak, de csaknem biztosra vettem, hogy én máris többet tudok, mint amennyit ő meg fog osztani a többiekkel. Ha jelen lettem volna, és kérdésekkel bombáztam volna, hogy kipuhatoljam a szándékait, azzal ugyanolyan bomlasztó hatást értem volna el, mint Mara Jade a dühével, így aztán odakint maradtam.

Mara rám pillantott, és megjegyezte:

- Te is bemehetsz.

- Elég hideg az éjszaka - feleltem a fejemet rázva. - Jólesik melegedni egy kicsit a haragod forróságában.

- És ha nem akarom, hogy itt legyél?

- Nyugodj már meg, Mara! - szóltam rá csendesen. - Ellopták a hajódat, ennyi történt. Nem a napunk robbant fel.

- Nekem ez is olyan! - csattant fel indulatosan.

- Lemaradtam valamiről? - érdeklődtem a homlokomat ráncolva. - Az csak egy Headhunter, nem?

- Az... végül is... nem jelentett semmit a számomra. - Mara mérgesen sandított rám, aztán mélyet sóhajtva megenyhült, és hozzátette: - És mégis, mindent jelentett.

- Nem tudlak követni - jegyeztem meg a fejemet csóválva.

- Hát persze, mert fogalmad sincs, miről van szó! - jegyezte meg Mara, és undorodva nézett rám. - Hihetetlenül szerencsés vagy, tudod? A fél családod a KorBiz-nál szolgált, így aztán alaposan feltérképezték neked az életet. Ott eljutottál oda, ahová eljuthattál, majd csatlakoztál a Zsivány-osztaghoz, és sorban arattad a győzelmeket. Aztán rájöttél, hogy valójában Jedi-családból származol, és itt kötöttél ki, hogy megtanuld azt, amire a születésed óta ítéltettél. Ez az egész annyira könnyen jött neked!

- A legkevésbé sem volt könnyű! - tiltakoztam részben értetlenül, részben rosszkedvűen.

- De neked legalább felderítették az útvonalat - magyarázta Mara. - A családod mindvégig mögötted állt, és támogatott, valahányszor fontos döntéseket kellett hoznod. Körülötted az egész Galaxis minden eresztékében recsegett-ropogott, végül szét is hullott, de te mindvégig tévedés nélkül, könnyedén navigáltál kikötőről kikötőre. Még ide is eljutottál, hogy tanulj és Jedi legyél, mialatt a feleségedet fogságban tartják valahol. Annyira biztos vagy abban, hogy amit teszel, az helyes, hogy félre tudod tenni az aggodalmaidat, és képes vagy a felkészülésre összpontosítani. És meg tudod tenni mindezt, mert ez is csak egy újabb megpróbáltatás abban a hősi életedben.

Megint tiltakozni akartam, de közben rájöttem, hogy a szavaiban rejlik némi igazság. Mindez azonban keveset jelentett számomra, mert megborzongtam ugyan, de megfordítottam a kijelentéseit, és hozzáigazítottam ahhoz a kevéshez, amit róla tudtam:

- Te is azt hitted, hogy a hősök útját járod, és mindent megtettél, amit meg kellett tenned, hogy hozzájárulj a Birodalom sorsának alakulásához. Aztán bumm, egyszer csak az egész összeomlott. Minden, amiért dolgoztál, amiért küzdöttél, egyszeriben eltűnt, te meg ott maradtál a nagy semmi közepén.

- Csak óvatosan, máris túllőttél a célon - figyelmeztetett Mara.

- Sajnálom - mormoltam, azzal elfordultam tőle, és a tekintetemet az őserdőre szegezve folyattam: - Elég okos és tapasztalt vagy ahhoz, hogy vigyázz magadra, de többé nem állnak rendelkezésedre a régi mércék, amelyekkel összevethetnéd a teljesítményedet.

- Ez igaz. Minden, ami fekete volt, fehér lett, és viszont - ismerte el Mara, majd elnézett ugyanabba az irányba, mint én, de közben a hüvelykujjával vissza, a Szentély felé bökött. - Útmutatásért jöttem ide, és hogy megtanuljam, hová illek bele az új rendszerbe.

- És a hajód afféle biztonsági szelepként szolgált - tettem hozzá. Arra, hogy ha nem tetszenek az itteni dolgok, leléphess.

Némi bosszúságot érzékeltem felőle, mialatt válaszolt:

- Nem vagyok az a fajta, aki félbehagyja azt, amit elkezdett.

- Nem mondtam, hogy az vagy - feleltem. - De megtörténhet, hogy nem azt kapod itt, amire vágysz, vagy amire szükséged van. Szembefordultam vele, és tovább magyaráztam: - Az életemmel kapcsolatban sok dologban igazad van, de nem mindenben. Amikor a szüleim meghaltak, ott maradtam anélkül, hogy tudtam volna, hogyan kalibráljam az erkölcsi iránytűmet. Találtam másokat, akik beléptek az életembe, és sokat segítettek, de azt a fajta támogatást talán életünk végéig keresni fogjuk. Te biztosan keresed, és én is. Valószínűleg még Skywalker mester is.

- Valóban?

- Igen, valóban - válaszoltam, és mert hirtelen rájöttem, hogy ökölbe szorítom a kezemet, szándékos lassúsággal, egyenként felnyitottam az ujjaimat. - Te és én hihetetlenül szerencsések vagyunk, amiért itt van nekünk Skywalker mester, és segít kitalálni, hogy kik vagyunk és hová tartunk.

Mara bólogatott, de aztán talányos pillantást vetett rám, és megállapította:

- Viszont, úgy érzed, nem megfelelően kezeli a Kyp Duronnal kapcsolatos problémákat.

- Nem azt teszi, amit én tennék a helyében, de korántsem gondon lom úgy, hogy Luke-nak nincs helyén a szíve. Ott van. Tudja, hová akar eljutni, és hová akarja eljuttatni a Jediket. Csak éppen úgy vélem, nem navigál olyan zökkenőmentesen, mint szeretné.

Mara megint bólintott, de egy darabig hallgatott. Én is csendben maradtam, és az éjszakai portyára induló stintarilok visításait hallgattam. Mert minden kora esti felfordulás dacára, Kyp távozása után hamar helyreállt a nyugalom - én pedig hagytam, hogy a környék békessége belém szivárogjon.

- Nem szeretem így elveszíteni a szabadságomat - jegyezte meg aztán Mara Jade.

- Megértem, de hidd el, ez még nem végzetes veszteség - válaszoltam neki szelíden elmosolyodva. - A következő ellátóhajó egy hét múlva érkezik. Addig is, adj magadnak egy esélyt! Hátha úgy találod, hogy pontosan arra van szükséged, amit Skywalker mester adni tud neked.

- Ez a terv sem rosszabb a többinél... - hümmögte Mara.

- Főleg, mert amúgy sincs sok választásod - tettem hozzá. Mara Jade halk kuncogást hallatott, és kijelentette:

- Tudod, egészen mostanáig afféle félőrült vadászpilótának tartottalak. Ne tedd tönkre ezt a képet!

- Pedig a javadra válna - feleltem vigyorogva. - Nyilván hallottál rólam egyet s mást Booster Terriktől.

- Nem is keveset - válaszolta legyintve Mara, azzal sarkon fordult, és elindult a Szentély főbejárata felé. - Úgy hallottam, reggelente futni szoktál.

- Hajnalonta.

- Nem bánnád, ha veled tartanék?

- Eljönnél velem futni? - kérdeztem megrökönyödve, azzal megszaporáztam a lépteimet, és felzárkóztam mellé. - Általában elég hosszú és rázós útvonalat járok be.

- Te kiválasztod, én végigfutom - felelte határozottan Mara.

- Részemről rendben-válaszoltam, és már-már ünnepélyes hang-nemben hozzáfűztem: - Üdvözöllek a Jedi Akadémián, Mara Jade. Remélem, élvezni fogod.